Szerencs neve sokaknak egyet jelent a csokival, melynek régre visszanyúló hagyományai vannak a városban.

csokigyar.jpg

A Szerencsi Csokoládégyár a 20-as évek derekán indult igazán fejlődésnek, amikor a svájci állampolgárságú Liechti Frigyes, a temesvári csokoládégyár korábbi igazgatója került az üzem élére. Kezdetben csak táblás csokoládét és kakaót gyártottak: 1927-ben jelent meg a boltokban máig legismertebb termékük, a Boci csoki, az 1928-ban védjegyeztetett "cicás" kakaó pedig sokáig egyet jelentett a szerencsi gyárral.

Az 1930-as években már cukorkát, tejkaramellát, bonbonokat és desszerteket is készítettek, s hamar népszerűvé vált a konyakos meggy és a macskanyelv is.

csoki3.jpg
Az 1948-as államosítás után a cég Szerencsi Csokoládégyár, majd Szerencsi Édesipari Vállalat néven működött tovább. A céget 1991-ben megvásárolta a svájci Nestlé.

Bár a világhírű szerencsi csokigyár sajnos már bezárt, hasonló különlegesség a cukorgyár területén található cukormúzeum, mely a kiállítási tárgyak terén is kapcsolódik az előzőhöz. A múzeum cukorgyűjteményének mintáit 1987-ben kezdték gyűjteni, és eddig öt földrész 50 országából 110 gyár 800 különféle csomagolási mintáit sikerült beszerezni és a nagyközönség számára bemutatni.

Múzeum
Szerencs Gyár u.1.

cukorgyár.jpg

A csokoládékészítés hagyományait az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Csokoládéfesztivállal is igyekszik ápolni a város, mely során változatos kulturális programok, édesség bemutatók és kóstolók, vásári forgatag, csokoládéból készülő mesefigura-szobrok és még sok más édes meglepetés kínál szórakozást gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Csokifesztivál
2012. augusztus 25-26

A bejegyzés trackback címe:

https://zsuzsieszoli.blog.hu/api/trackback/id/tr474479000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása