Református templom

 2012.04.29. 13:39

Szerencs legrégibb temploma a XIII. században épült eredetileg román stílusban, azonban először egy 1321-es feljegyzés tesz róla említést. Az épületet 1480-ban átalakították, ekkor készült a középen álló gótikus torony.

templom.jpgA torony belső terében keresztboltozatos helyiség van, falában pedig kőkeretes ablakokat helyeztek. A templom körüli lőréses erődfal középkori eredetű. A templomot támpillérek fogják körül, hajója dongaboltozatos, a szentélytől félköríves diadalív választja el. A templomot 1595-ben adományozta Rákóczi Zsigmond református hittársainak, az ő támogatásával jelentős átalakításokat végeztek.1605-ben e templom falai között választották Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé, aminek emlékét a templom falán emléktábla is őriz.

templom2.jpgA templom hajójában található az a márványszarkofág, amelyet 1618-ban készíttetett Rákóczi Zsigmond három fia, György, Zsigmond és Pál. A déli oldalon egy magyar nyelvű vers őrzi Rákóczi Zsigmond emlékét. A síremlék alatt van a kripta, ahová egy deszkaajtó felnyitása után lehet bejutni. Ott található a fejedelem földi maradványait őrző urna, amelyet 1849-ben kapott adományul a város a X. zászlóalj tisztikarától. A templom harangja 1646-ból való, I. Rákóczi György fejedelem ajándéka.

templom7.jpgA templomot 1791-ben, majd 1903-ban renoválták, de 1921-ben leégett a födémzete és a torony sisakja. Az elpusztult részeket az egyházközség adományaiból állították helyre.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsuzsieszoli.blog.hu/api/trackback/id/tr334479144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása